Eltűnőben legközelebbi rokonaink...


Több mint egy évszázad telt el úgy, hogy Földünkről nem halt ki főemlős. A tudósok most sajnos megbizonyosodtak róla, hogy egy nyugat-afrikai majom-alfaj eltűnt - örökre. A Miss Waldron vörös kolobuszaként ismert majom kihalása a szakértők szerint akár előfutára is lehet legközelebbi rokonaink jövőbeli eltűnésének.

A 240 ismert főemlősfaj közül 19 kritikus mértékben veszélyeztetett; 1996-ban ezen fajok száma még csak 13 volt. Ez a besorolás azokat a fajokat érinti, melyeknek populációi illetve élettere szélsőségesen és gyorsan lecsökkent. A megmaradt egyedek néhány száz, vagy a "legjobb" esetben néhány ezer példányt jelentenek.

Ha populációik ilyen mértékben csökkennek tovább, néhány faj nem fogja túlélni ezt az évtizedet sem. Ez a csoport 8 brazil majomfajt, 2 indonéziai emberszabású- és egy majomfajt, 3 vietnámi majomfajt, 1 kenyai és egy perui majomfajt, valamint 3 madagaszkári lemúr fajt foglal magába a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2000-es Veszélyeztetett állatok vörös listájának adatai alapján.

Az IUCN következő veszélyeztetettségi besorolása szerint a veszélyeztetett szinten 46 főemlős faj áll, mely szám 1996-ban még 29 volt. Ezek a fajok igen magas valószínűséggel hamarosan kipusztulnak; néhányuk akár az elkövetkező 20 éven belül.

51 fajt a "sérülékeny" kategóriába sorolnak. Ezeknek a főemlősöknek kicsivel magasabb létszámú az állománya, ám ebben az évszázadban akár el is tűnhetnek.

Hiába a nemzetközi egyezmények, a rendszeres ellenőrzés, a bírságok - a dzsungelhús-válság szinte lekűzdhetetlennek látszik. Több tudós és pedagógus ezért egy olyan oktatási rendszert dolgozott ki, mellyel a bennszülött fiatalokat, - a későbbi potenciális vadászokat - próbálják jó irányba terelni. A program keretében megismertetik őket a vadállatokkal, megmagyarázzák nekik, miért nem szabad elejteni őket, és tudatosítják bennük, hogy vannak olyan állatok, melyekből az utolsó példányok élnek körülöttük. Az oktatás során személyesen is találkoznak a gyerekek a helyi rezervátumban élő (általában csempészektől elkobzott, vagy fogságban született, rehabilitációs programon részt vevő) állatokkal. Ha megnézed az alábbi videót, a következőket láthatod: - a Discovery Channel összeállítása a válsághelyzetről (fakivágás, bushmeat) - Jane Goodall és más szaktekintélyek nyilatkozata a témában - riport az oktatási programról Dr. Kerry Bowmannel Figyelem! A videót gyengébb idegzetűeknek nem ajánljuk! (Látható benne, ahogy szétdarabolnak egy gorillát.) A VIDEO

A kritikus mértékben veszélyeztetetett, a veszélyeztetett és sérülékeny fajok száma összesen 116, közel fele az ismert 240 főemlős-fajnak.

10 000 évvel ezelőtt, amikor a legutóbbi Jégkorszak véget ért, a páviánok kétszer annyi egyeddel voltak jelen, mint az emberek. Ha minden nem emberi fajt összesítünk, beleértve az alacsonyabb szintű fajok óriási populációit is, az emberi populáció eltörpült mellettük.

Mára ez az arány megváltozott. A mezőgazdaság fejlődése gyors emberi populáció-növekedéshez vezetett, és kb. 2000 évvel ezelőtt a 300 milliós létszámú emberiség vált a főemlősök közül a legnépesebbé. 1930-ra a 2 milliárd ember valószínűleg az összes más főemlőst túlszárnyalta.

Mi és rokonaink

Ma, 6,1 milliárdan vagyunk, és populációnk folyamatosan növekszik. Ezzel sok evolúciós rokonunk túlélését veszélyeztetjük, köztük a legközelebbiekét is, a csimpánzokat és bonobókat (törpecsimpánz), melyek génállománya több, mint 98 %-ban megegyezik a miénkkel.

Míg az emberek a föld minden területét elfoglalják, addig a többi főemlős igen erősen kötődik a saját életteréhez. A főemlősök közel 3 része csak 4 országban él : Brazíliában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban (korábban Zaire), Indonéziában és Madagaszkáron. Ezekben az országokban az erdőségek csökkennek. A veszélyeztetett fajok 90%-át az élettér elvesztése nagyban érinti, ezáltal ezeken a területeken koncentrációjuk megnövekszik, és így genetikailag is sérülékennyé válnak.

Indonéziában az erdők és azok lakói a fakitermelés mellett korrupciótól és politikai instabilitástól is szenvednek. Az elmúlt évtized során a fakitermelés megkétszereződött; ez évente 2 millió hektárt érint. Ezáltal az orángutánok száma a felére csökkent. 2005-re az ország Szumátra összes síkterületi erdejének elvesztésével számolhat, így más fajokkal együtt a kritikus mértékben veszélyeztetett szumátrai orángután kihalásával is. A borneói orángután, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2010-re ki fog pusztulni.

Legközelebbi rokonunk, a bonobó Kongóban honos. Ez egy olyan ország, melyet háborúk és külföldi katonai-, valamint gerillacsoportok állandó csatározása sújt. Több más régióbeli főemlőssel együtt a lassan szaporodó bonobó is nagyon gyors létszámcsökkenéssel szembesült. 1980-ban közel 100 000 példányuk élt, mára viszont kevesebb, mint 10 000 él belőlük.

Bár a háborúk több millió menekültet generáltak, talán csökkentették a vadállatok húsát érintő keresletet, és a kialakult renyhe gazdasági helyzet hatására kevesebb lett a fakitermelés a Kongónál, ez az az ország, mely Afrika megmaradt esőerdeinek felét őrzi. Ha a politikai stabilitás visszatér, az elkövetkező években a fakitermelés sokszorosára növekedhet, ezzel pedig felgyorsulhat az emberszabásúakat érintő kipusztulási folyamat.

A gorillák száma ijesztően alacsony szintre csökkent, legfőképp az illegális kereskedelmi vadászat miatt. Kevesebb, mint 325 hegyi gorilla él a Földön, és mindannyian egy alpopulációban élnek Ruanda, Kongó és Uganda területén. A legritkább, a Cross River gorilla, mára már csak 150-200 egyedet számlál a Kamerun - Nigéria határvidéken szétszóródva.

Vadászat, erdőirtás és a következmények

Nyugat és Közép Afrika részein a vadászat nagyobb veszélyt jelent, mint az erdők irtása. Vadállathús kereskedelem folyik itt, mely elsősorban az erdei antilopokat, vaddisznókat és a főemlősöket érinti, évi 1 milliárd dollár értékben. Azokon a területeken, ahol a szociális forrongások tönkretették a hagyományos gazdasági tevékenységeket, és az átlagos évi bevétele egy családnak kevesebb, mint 100 dollár, az évi akár 1000 dollár keresetének vonzereje sokakat vadászatra csábít. A fakitermelő- és bányászvállalatok letarolták az erdőségeket, a nyomukban épülő települések megnövelték a vadhús iránti keresletet, kiépített útjaik pedig segítik a vadászatot.

Hosszú távon a vadászat azonban semmiféleképpen sem nyereséges, hisz a vadállományok, - főleg a nagy, lassan szaporodó emberszabásúak, - igen gyorsan megtizedelődnek. A Kongó medencében több, mint 1 millió tonna vadhúst fogyasztanak évente, mely majdnem 6-szor annyi, mint amennyi az erdők fenntartható hozama lenne. A kereskedelmi vadászat kiürítette az erdőket, melyek egyszer régen tele voltak állatokkal.

Bár az őslakos közösségek régóta vadállatokat fogyasztanak, és fehérjéjük 60%-át a vadhús adja, manapság a vadhús nagy részét a városokban fogyasztják. Ahogyan a városok növekednek, és a vadhús-piac felerősödik, hogy kielégítse a keresletet, úgy a becslések szerint az afrikai emberszabásúak populációit kevesebb, mint 20 év alatt leradírozzák a föld színéről.

A főemlősök megmentése érdekében minden eszközre szükség van az illegális fakitermelés és vadászat megzabolázására. Az illegális fakitermelés óriási őserdőket rombol le. A vadhús nagy része védett területekről származik. A főemlősök nemzetközi kereskedelme már törvénytelen, és a Washingtoni Egyezmény (CITES) hatálya alá esik. Ám amíg a törvények betartatása hiányzik, az illegális tevékenységek folytatódnak.

Megoldás: vadászat helyett ökoturizmus

A biológiailag gazdag területek nagy blokkjai új parkokká alakíthatók, melyekben a vadállatok és az emberek szükségleteit szem előtt lehetne tartani. Az ökoturizmus a főemlősök megőrzését támogathatná, és a vadászok alternatív jövedelemként a parkok megóvásán dolgozhatnának, miután sikerült megértetni velük, hogy az élő állatok sokkal értékesebbek, mint a halottak.

Saját magunk jobb megértése - biológiánk, pszichológiánk és szociológiánk - nagy részben függ legközelebbi élő rokonaink jobb megértésétől. Ha elpusztítjuk őket, talán sohasem fogjuk teljesen megérteni saját magunkat sem.