.:.:Cikkek : Britannia felhagy az állatkísérletekkel! |
Britannia felhagy az állatkísérletekkel!
2004.11.25. 19:46
Britannia legyen követendő példa a világ országainak. A tények azt bizonyítják egyre kevesebb állatkísérletet végeznek.
Úgy tűnik Nagy Britanniában a tudományos vizsgálatokban egyre ritkábban alkalmaznak állatkisérleteket. Az elmúlt harminc évben ezeknek a kisérleteknek a száma drasztikusan csökkent. |
Ezt a BBC elemzője azzal magyarázza, hogy manapság a tudomány mindent megtesz, hogy elkerülje a vizsgálatok élesen bírált vitaott állatkisérleteit.
Az elmúlt harminc évben készített kisérletek egy részének tudományos dokumentációját gyűjtöttte be egy állatorvos kutatócsoport az Uppsala Egyetemen. Hans-Erik Carlsson vezetésével a vizsgálatokból kiderült, hogy a tudomány egyre szívesebben alkalmaz állatkisérletek helyett, más alternatív megoldásokat, mint például a szöveteken történő tesztelés. Sőt arra is fény derült, hogy az állatokat manapság sokkal jobb laboratóriumi körülmények között tartják, mint korábban.
A vizsgálatokat a kutatócsoport a brit kormánynak készítette. Londonban ugyanis új szigorú jogszabállyal szeretnék az állatokkal történő kisérleteket visszaszorítani. A Lordok Háza 2002-ben erőteljesen kritizálta a tudományos közösségek hozzáállását a témához. Akkor úgy vélték, hogy a kutatók többek között nem igazán veszik figyelembe, hogy szenvedést is okozhatnak az állatnak.
Az Oxford egyetem egyik kutatója, Peter Kohl szerint egyre többen állnak át a komputeres modellezésre, mely során pontosan le tudják vezetni, hogy mi is történik a beadott szer hatására a szervezetben. Kohl azonban hozzátette, hogy a számítógépes modellezés azért nem nyújt teljes ismeretet, ezért ha kevesebb állaton is, de a tudományos munka során szükség van állatkisérletekre. Az adatok szerint a legtöbb tesztet a rágcsálókon végzik mind a mai napig. |
Forrás: BBC |
|